- Mi történt? Kérem mondjon már valamit! – ugrott fel Tom idegesen a székből. A szeme tele volt könnyel.

- Kérem üljön le. – mondta a nővér és Tom le is ült.

- Kérem, Lina menjen el, majd én. – jött oda az orvos. A nővér úgy is tett. A doki belekezdett…

- Nos, Tom, a barátnője egy rettenetes traumának lehetett kitéve. Miután behozták megultrahangoztam a műtőben. Meg kellett szülnie a gyermeket, ha életben akart maradni. Sajnálom de nem tudtuk a picit megmenteni. – mondta az orvos mire Tom nem bírt megszólalni csak ismét könnyek gyűltek a szemébe és zokogni kezdett. De nem csak ő hanem Bill és Melinda is. Tom a székből a földre rogyott és ott zokogott. – Sajnálom! De kérem legyen erős! A barátnőjének most nagy szüksége lesz magára. – mondta az orvos és elment.

Tom csak zokogott és Bill meg Meli átölelte.

- Ez nem lehet! Nem történhet ilyen! – mondta akadozva. Billék csak szorosabban ölelték. Kb. 2 óra mulva felébredtem a kórházi szobámban. Egyedül voltam. Megsimogattam a hasam, és ismét elkezdtem könnyezni majd sírni. Halkan sírtam. Benyitott valaki halkan és bejött majd leült mellém. Felemeltem a fejem és láttam hogy Tom az és ő is könnyes szemekkel tekint rám.

- Tudod Tom, mindig arra arra gondoltam az elmúlt pár évben, hogy milyen  is lesz majd, mi…mikor megszületik a babám és hallom hogy felsír, majd amikor először rám mosolyog. De…de ezt ne…nem tudhattam meg. Nem…nem tudhattam meg. – kezdtem el zokogni. Tom átölelt, és csak sírtunk.

- Erősnek kell lennünk kicsim. Én mindig melletted leszek. Lesz még babánk hidd el, de nem szabad össze törnünk teljesen. Meg fogod még tudni milyen ha felsír a babád, mert lesz gyerekünk. De most legyünk erősek. Nagyon fáj nekem is. Rám számíthatsz. Mindig melletted leszek. – mondta Tom suttogva és közben sírt. Én csak szorosabban átöleltem és úgy sírtunk tovább…. Rettenetesen fájt a szívem, hogy elvesztettem életem egyik értelmét a leendő kisfiamat. De mégis rájöttem arra hogy nem szabad nagyon össze törnöm, hisz ezzel csak rosszabb lesz nekem is és Tomnak is.

Teltek a napok, és még mindig rettenetes depresszió ült rajtam amitől azt hittem hogy vége az életemnek. Nem tehettem semmit, rám telepedett. Tomék minden áldott nap bent voltak nálam, és 4 nap után haza engedtek a kórházból. Ismét valami jó akarónk kiadta a lapoknak hogy haza engednek, de azt senki se tudta hogy hogyan és ki volt az. Mikor a házunk elé értünk több 10 újságíró fogadott minket akik alig hagyták hogy a kocsiból kiszálljunk. Rettenetes volt. Én csak csendben Tom karjainak biztonságába bújtam és próbáltam takarni magam a fényképező gépek elől, ami nem igazán sikerült. Csak úgy áradtak a kérdékes: „ Zsuzsi, tényleg terhes volt és elvetélt?; Mr. Kaulitz, mikor akarták elmondani a világnak a hírt?; Mi lesz így a Tokio Hotellel, a rajongók mit fognak szólni?; Zsuzsi miért akarta, magához kötni egy gyerekkel Tom Kaulitzot? Mi volt a szándéka ezzel? Lehet hogy jobban járt Mr. Kaulitz hogy a barátnője elvetélt? – na az utolsó kérdésnél (vastagon) betelt nálam a pohár és az ajtó küszöbébe megálltam majd vissza fordultam.

- Mi a f*sz van magukkal? Miért csinálják ezt? Hogy lehetnek ekkora taplók? Nem állt szándékomban a hírnévért teherbe esni, sőt nem is akartam ezt a gyereket! Viszont nem akartam elvetetni. Hogy lehetnek ekkora undorító barmok, miért háborgatják az egészet? Nem veszik észre hogy mind2őnknek fájnak a kérdéseik? Maguknak nincs lelkük, se szívük, csak a pénzért nyomorítják meg az ember életét. Hagyjanak minket békén. Takarodjanak innen! TAKARODJANAK! – ordítottam végig, és közben zokogtam. Gyenge voltam még és a lábaim hirtelen kicsúsztak alólam. Tom szerencsére mögöttem állt és elkapott. Felvett az ölébe majd bevitt a házba. Bill kint maradt még.

- Látják mit csináltak? Teljesen le van gyengülve és rosszul van. Értsék már meg elveszítette a gyermekét ahogy a testvérem is. Tudják mekkora fájdalmat élnek át, és nem csak ők hanem mi is? Hogy képesek erre? Nézzenek már kicsit magukba kérem, hogy mit tennének maguk ebbe a helyzetbe! Szégyellhetnék magukat. És most tűnjenek el. – mondta Bill egy kicsit emeltebb hangon, majd bejött a házba és jól becsapta az ajtót. Az újság írók, csendben eltűntek, talán észrevették magukat…de ki tudja lehet hogy ebből is csak egy csípős sztori lesz. Közben engem Tom felvitt a szobámba és betett az ágyba. Észrevette hogy nagyon forró a homlokom és égek a láztól. Teljesen kipirult az arcom. Hozott vizes ruhát és a fejemre tette, majd beadta nekem a nyugtatót, fájdalom csillapítót és láz csillapítót amit még az orvos írt fel a kórházban mert várható volt hogy felmegy a lázam. Nagyon rosszul voltam, fal fehéren tekintettem Tomra, aki ijedt szemekkel nézett rám.

- Nyugodj meg kicsim nem lesz semmi bajom. – mondtam halkan és gyengén és megfogta ma kezét.

- Remélem is, neked mellettem a helyed, és túl éljük ezt az egészet. Tudom hogy rettenetesen rosszul vagy de majd a gyógyszerek segítenek. – mondta Tom halkan.

- Engem a fizikai fájdalom nem érdekel, nekem itt fáj. – mondtam majd a tenyerét a mellkasomra raktam. – Itt fáj rettenetesen.

- Tudom, nekem is fáj nagyon, de szívem túléljük, ahogy mindent, a mi szerelmünk nem vész kárba. Meglátod több száz gyerekünk lesz még. – mondta mire én egy picit elmosolyodtam.

- Több 100? Ajjaj akkor igen bele kell húznunk, de nem lesz könnyű. Biztos több 100at akarunk mi? – mondtam már mosolyogva de még elég gyenge voltam.

- Bizony ám több 100 lesz, és ha már egy picit jobban érzed magad el is kezdünk gyakorolni rá, és dolgozni rajta. – mondta már ő is mosolyogva.

- Alig várom. – mondtam majd gyenge kezeimmel megfogtam a tarkójánál ezzel jelezve hogy hajoljon közelebb. Lehajolt hozzám majd megcsókoltuk egymást. Úgy éreztem hogy vissza térek, és kezd elmúlni az erős depresszióm. A szerelmünk egyre csak erősödött és én is erősödtem vele együtt. Tom elment lefürdeni majd befeküdt mellém az ágyba és egymás karjában elaludtunk. Reggel mikor felébredtem Tom még édesen szuszogott mellettem. Éreztem hogy lement a lázam és már a hasam se fájt annyira mint tegnap este. Megfordultam a másik oldalamra, és erre Tom felébredt és hátulról gyengéden átölelt.

- Jó reggelt szívem. – mondtam halkan majd vissza fordultam felé és megcsókoltam. Meglepődött, hisz ezt nem várta. Kipihentem magam az este és éreztem hogy az erőm majdnem 100%-a tombol bennem arra várva hogy kiszabadulhasson. Csókoltam Tomot egy picit vadabban ezzel arra utalva hogy elkezdhetünk dolgozni a több 100 gyereken:D. Tom ezt érzékelve a hátamra fektetett és gyengéden de egyszerre vadan, vagyis olyan Tom Kaulitzosan megcsókolt és jött a többi:D(gyengébbek kedvéért előjáték…xD) Mielőtt még elkezdtük volna az egsönt Tom rám nézett és megszólalt.

- Biztos hogy akarod? Elég erősnek érzed magad? – nézett mélyen a szemembe.

- Igen, kívánlak, erős vagyok, és szeretlek, és hát muszáj elkezdeni bemelegíteni a több 100 gyerekre:D – mondtam nevetve mire Tom is elvigyorodott olyan kis kajánul majd megcsókoltam. Tom elővett egy gumit felhelyezte magának és innentől fantáziátokra bízom hogy mi történt de legyen nagyon 18+-os:D Mikor végeztünk(:D) és már egymás karjában feküdtünk Tom megszólalt.

- Annyira szeretlek. – mondta.

- Én is téged! – válaszoltam.

- Mi ez a jó illat? – kérdezte majd beleszagolt a levegőbe.

- Nem tudom, de isteni, menjünk le nézzük meg! – mondta majd kimásztunk az ágyból, fehérneműket és köntöst fel majd lemásztunk kézen fogva kócos fejjel a konyhába ahol épp Bill és Melinda tevékenykedett…